Sportital készítése otthon

Sportital készítése otthon

Számtalan vitaminkészítmény és sportital kapható a boltokban, amiket edzés előtt, után vagy éppen közben szeretünk fogyasztani, azonban sok olyan lehetőség is van emellett, amiket otthon, saját kezűleg el tudunk készíteni magunknak.

Kezdjünk kardioval!

A legegyszerűbb sportital, amit házilag el tudunk készíteni, azt leginkább a kardio edzésekhez vagy éppen a hosszabb futásokhoz érdemes magunkkal vinni.

Nem kell hozzá egyéb, mint fél liter víz, 2 evőkanál méz, egy kis kanál só és egy fél citromnak a leve. Jól rázzuk össze ezt a keveréket és akár már azonnal fogyaszthatjuk is.

A víz pótolja az elvesztett folyadékot, a só a kiizzadt ásványi anyagok egy részét, a méz és a citrom pedig olyan vitaminokkal gazdagítja szervezetünket, amire egyébként is szükségünk lenne. Érdemes akár két üveggel is bekészítenünk belőle az edzésre, mert finom ízének köszönhetően még itatja is magát.

Készítsünk izotóniás italt!

Az izotóniás italokból is szép számmal találunk bőséges kínálatot, de minek költsünk rá, ha töredék összegből mi magunk is tudunk készíteni?

Az egyik legismertebb házilag elkészíthető izotóniás italt dinnyéből tudunk mixelni, aminek ugyan már nincsen szezonja, de azért még jócskán fellelhető a zöldségeseknél.

Természetesen más magas víztartalmú gyümölccsel is helyettesíthető, de kétségtelen, hogy a dinnye a legjobb választás. Magas a B-vitamin és a folsavtartalma is, amik immunrendszerünk egyik legmeghatározóbb elemei.

Az italhoz szükségünk lesz egy fél dinnyére, néhány szem szőlőcukorra, egy kis kanálnyi sóra, valamint fél liter vízre. Turmixoljuk össze jó hígra az összes hozzávalót és fogyasztás előtt tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az aromák. Edzés előtt még utoljára rázzuk össze és fogyasszunk annyit belőle, amennyi csak jól esik.

Ne feledkezzünk meg az elektrolitok fontosságáról sem!

Hogy az izmok egyensúlyát és rugalmasságát még a folyadékveszteség után is megőrizhessük, elengedhetetlen az elektrolitok pótlása, ami a legnagyobb koncentrációban konyhasóval érhető el.

Ha ehhez még nagy mennyiségű természetes antioxidánsokat is párosítunk, akkor nem csak immunrendszerünk válik erősebbé és ellenállóbbá, de a test és a lélek között is kialakul egy tökéletes harmónia.

Ezt az állapotot pedig egy pofonegyszerű itallal vagyunk képesek megteremteni, amihez az általános összetevők mellett némi gyömbér hozzáadásával különlegesen egészséges ízkombinációt hozhatunk létre.

Fél liter vízhez adjunk hozzá egy fél citrom és egy fél narancs facsart levét, egy kiskanál sót, két evőkanál mézet és egy negyed gyömbért, amit frissen reszelünk bele az italunkba. Turmixoljuk össze a hozzávalókat, majd jól lehűtve vigyük magunkkal az edzésre és fogyasszunk belőle korlátlanul, amennyi jól esik!

A narancs és a citrom magas C-vitamin tartalma az immunrendszerünket támogatja, amíg a gyömbér vírus és baktériumölő hatása mellett képes távol tartani tőlünk minden fertőzést és betegséget, nem hiába nevezik különleges csodaszernek és afrodiziákumnak.

Neki köszönhetően kicsit csípősnek is érezhetjük az italt, de ez minden esetben frissítőnek fog hatni és vágykeltő mellékhatása az edzés utáni örömökben is nagy eséllyel válhat a javunkra.

Ezt az italt mindenképpen próbáld ki!

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem lesz publikus. A kötelező mezők meg vannak jelölve. *